Gyakorlati útmutató I. – Az áldozat, felajánlás

Nincsenek a magyar webes felületen olyan források, amik irányt mutathatnának egy kezdő, vagy érdeklődő heathen számára olyan hétköznapi témákban, mint az imák, az áldozat, az oltár stb. Épp ezért indul most útjára ez a kis sorozat, ami pont ezen témákban hivatott egy kis támogatást nyújtani. Ez a poszt az áldozatról, illetve a felajánlásról fog szólni. Egy dolgot tisztáznék: én azon csoport oldalát erősítem, akik nem tartják szükségesnek, illetve elutasítják a véráldozatot. Eszerint is kezelem a kérdést.

Az áldozat mindig egyfajta ajándék az Istenek, a landvættir, és/vagy az Őseink számára. Értelmezésében többféle gondolattal is találkozhatunk: az egyik, hogy maga az áldozat tárgya erősíti őket, erőt és támogatást ad nekik. Egy másik szerint maga az áldozat ténye, hogy egy olyan dolgot ajánlasz fel, aminek az elvesztése számodra valóban áldozatnak számít, illetve önmagadtól vonsz meg valamit és osztasz meg az Istenekkel – ez a tény adja az áldozat erejét. Ezeknek a keveredése is elképzelhető persze, és ez csak két vonulat, mindenki átgondolhatja, számára melyik tűnik megfelelőbbnek. Az én véleményem az, hogy az áldozat egyfajta elhatározást, ragaszkodást képvisel – a kapcsolat építését az Istenekkel. Külön erősítésre úgy hiszem, nincs szükségük, elég hatalmasok ők anélkül is, előttünk is jól megvoltak. Az áldozat egy ajándék a részükre, melyet ha elfogadnak, viszonoznak is. Az ajándékozásnak – ahogyan az a sagákból is kitűnik – nagy hagyománya volt az északi kultúrában. Emberek között szövetségük és egymás iránti jóakaratuk kifejezését volt hivatott elősegíteni. Ugyanez történik az áldozat esetében is.

Lényeges, hogy az áldozatnak egy része az Isteneket (landvættirt, Ősöket), egy része minket „illet” – tehát az áldozat a megosztásról szól te, és az áldozatod célpontja között.

Az áldozat maga sokféle lehet: étel, ital, de akár egyéb formát is ölthet. Az Eiríks saga rauða-ban szerepel egy bizonyos Thorhall, aki – környezetével ellentétben – megtartotta a régi hitet, és ínséges időben, amikor már neki és társainak nem volt mit enniük, kifeküdt a fűbe, és egy általa költött verset szavalt el Tórnak. Hamarosan egy bálnát sodort a partra a víz, amit el is fogyasztottak. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy a szöveg szerint ezután mindenki rosszul lett, Thorhall pedig büszkén kijelentette, hogy a bálnát Tór küldte az imájáért. Ezután keresztény társaság nem volt hajlandó többet enni az ételből, és kihajították a húst a tengerbe. Persze, mivel a sagákat már keresztény időkben jegyezték le (ahogyan az Eddákat is), furcsa is lett volna, ha magasztalja ezt a gasztronómiai meglepetést.

Tehát ebből láthatjuk, hogy az áldozat sokféle lehet. Lényegében egy felajánlás, amellyel kimutatod a tiszteleted, illetve kéred az Istenek segítségét, ha szükséges.

Az Ásatrúban, ahogyan nincsen központosított egyház, úgy nincsen szigorú és kőbe vésett szertartásrend sem. Ahány csoport (vagy akár személy), annyiféle gyakorlat hivatott a kapcsolattartásra az Istenekkel. Ezekkel kapcsolatban számos mű született. Az ilyen művekben (mint pl az Our Troth, az amerikai Troth csoportosulás kiadványa) általában olyan szertartásokról olvashatunk, amelyeken már Wicca hatás érezhető. Ezt mindenki úgy fogadja be, ahogyan akarja – de jó tudni, hogy például a Mjölnir szertartásos használata nem tartozik hozzá alapesetben a rítusokhoz, ahogyan nem szükséges „megszentelni” az áldozat helyét sem (aki kicsit is ismeri a Wiccát, annak ezek a gyakorlatok is ismerősek).

Az eredeti, ezeréves szertartások menetéről sajnos nem maradtak fenn források. Elvétve találhatunk információkat a sagákban – például az Ynglinga saga szerint három nagyobb blót volt szokás az évben: egy késő ősszel (Vetrnætr), egy a tél közepén (Yule, Jól), és egy tavasszal (Sigurblót). A blótok során állatok vérét ontották, hogy ezzel biztosítsák a jó termést/aratást, és hogy megerősítsék a kapcsolatukat az Istenekkel. Azután megfőzték és elfogyasztották az állatok húsát- Ezek mellett persze voltak kisebb, lokális ünnepségek is, illetve nem időponthoz kötött áldozatokat is tartottak. Azonban a magánszemélyek vallási gyakorlatáról, amikor nem közösségi áldozatot mutattak be, nem maradt fenn sok adat.

Mindenesetre, ha egyedül, önállóan szeretnéd erősíteni a kapcsolataidat az Istenekkel, nem korlátoz semmi. Sőt, kifejezetten ajánlott is ezt tenni. Pillanatnyilag így is kevés lehetőség van arra, hogy nagyobb csoportokkal találkozzon az egyén. Magyarországon elszórtan vannak csupán kisebb gócok, ahol egynél több ember gyakorolja a hitet, és ők sem minden esetben ismerik egymást – ezt a problémát hivatott a MÁGyP feloldani. Jelenleg a fővárosban, illetve környékén lehet számítani közösségi áldozásokra, blótokra.

Idolok egy rögtönzött kültéri oltáron.

Ha nem tudsz, vagy nem akarsz elmenni egy ilyen eseményre, és még nincsenek kialakult szokásaid – vagy szimplán érdeklődsz még csupán –, a következőkben felvázolok egy egyszerű felajánlást, amit bárki el tud végezni.

A helyszín

Az ember eltávolodott a természettől. Mára a legtöbbek számára kuriózum, eseményszámba megy, ha kilátogat egy-egy erdőbe, vagy fél kilométernél távolabb kerül egy településtől, és nem utazik semmilyen fémdobozban.

Könnyebb a természetben ráhangolódni egy imára, vagy magára az áldozatra. Javasolt tehát, ha egy mód van rá, a szabad ég alatt elvégezni a felajánlást. Persze ha nincs mód erre, otthon is megtehető – ott nyilván van néhány hátráltató tényező. Például az italáldozat nagyon körülményes, de az étel sem feltétlenül könnyű. Otthon egyszerűbb imát (vagy akár költeményt) mondani. Maradjunk egyelőre a kültéri áldozatnál.

Az eszközök

Valójában nincsen szükséged semmilyen különleges eszközre, de segíthet a ráhangolódásra, ha a felajánláshoz kifejezetten erre a célra használt tárgyakat rendszeresítesz. Például italáldozat esetén (és maradjunk is ennél a példánál, hiszen a leggyakoribb) használhatsz egy ivószarut, nagyon elterjedt az Ásatrú hívők körében. Ha vannak idoljaid, azokat is magaddal viheted. És persze ott van maga az áldozat. Itt sokat számít a minőség, ne helyezd alá a lécet, lehetőségeidhez mérten minőségi alapanyagot szerezz be. A leggyakoribb italáldozat a sör. Ha értesz ilyesmihez, vagy érzel kellő elhivatottságot, akár magad is készíthetsz mézsört (azt sajnos boltokban nem kapni, túl drága a készítése, és itthon nincs hagyománya), de ez nem feltétlenül szükséges. Üzletekben is kapható jó minőségű sör, esetleg látogass meg egy szakboltot. Ha nem fogyasztanál alkoholt, akkor is keress valami igazán minőségit, esetleg különlegességet.

Előkészületek

Ha minden megvan, és a természetet választottad az áldozat helyszínéül, járj egy kicsit az erdőben, a tisztáson, az áldozat helyének környékén. Érezd át a helyzetet, merülj el a látványban és az érzésben, kapcsolj ki. Hangolódj rá kicsit. Nem kell erőlködni, ha nem akarsz, csak gyönyörködj a környezetedben – unalmasnak nem mondhatja senki.

Egy lehetséges oltárhelyszín: mohával borított szikla.

Keress egy megfelelőnek tűnő helyet. Ha vannak idoljaid előny, ha fel tudod rakni őket valahova – amolyan oltárként. Lehet ez egy kő, vagy akár egy kivágott fa tönkje is. Ha megvan, készülj elő. Nyisd fel a sört, vedd elő az ivószarut (vagy az erre a célra használt edényt). Tölts ki egy adagot, tedd félre a maradékot, és állj meg az oltár előtt.

A felajánlás

Most viszont tényleg koncentrálnod kell. Azért mentél oda, hogy kifejezd a tiszteleted az Istenek iránt. Emellett, ha szeretnéd, megteheted ugyanezt a landvættirral (tsz., ők a természet szellemei) és az Ősökkel is.

Deklaráld a felajánlás kezdetét. Ez segít neked is ráhangolódni az eseményre.

Ha többeket is üdvözölnél, tedd azt külön körben. Egy kör a következőképp néz ki:

– üdvözlöd a felajánlásod célpontját

– szólsz pár szót velük kapcsolatban (ha van bármilyen különleges mondanivalód, kérésed, kijelentésed, itt elhangozhat). Kiemelhetsz személyeket is.

– iszol az áldozati italból egy kortyot

– a többit kiöntöd a földre – teheted ezt közvetlenül az oltár elé, de akár egy fa tövébe is.

– újratöltöd az edényt

Ezt ismételd meg az Istenekkel, a landvættirral és az Ősökkel. Ha van még valaki/valakik, akiket külön kiemelnél, vagy nincsenek az előbbiek között, szánj rájuk is egy kört.

Ha befejezted a mondandód, és vannak idoljaid, bekenheted őket az áldozati itallal. Mindenképp deklaráld a felajánlás végét. Ha van időd, maradj egy kicsit a helyszínen és gondolkodj el a történteken.

Fontos: soha ne dobj ki áldozatot a szemétbe, vagy rosszabb – a mellékhelyiségbe. Ez leginkább a házon belül való tevékenykedés során kiemelendő. Az ételáldozatot hagyd az oltáron (vagy az ennek szentelt helyen), amíg össze nem fonnyad/ láthatóan meg nem romlik. Utána se dobd ki, inkább ha van lehetőséged, vidd egy füves területre, és ott tedd ki/ásd el. Ezt egyébként megteheted a friss áldozattal is, ha van rá módod.

Ennyi lenne egy egyszerű áldozat váza. Persze ez csak egy módja az Istenekkel való kapcsolatnak, felajánlást is lehet többféleképpen bemutatni. Idővel az egyén saját szokásokat alakít ki, és ki tudja, talán egyszer részt vesz egy nagyobb, csoportos áldozáson. Nincsenek nagy különbségek, de a közösségi élmény nagyban hozzájárul az esemény intenzitásához. Ha máskor nem, egyszer mindenképp érdemes kipróbálni.

Az áldozatról szóló poszt ezzel véget ér. Szeretnétek több, hasonló írást? Kíváncsiak vagytok valamire? Kommentben érkezhet kérdés, vélemény.

Tavaszköszöntő, avagy Ásatrú Találkozó 2.0

Lezajlott immár a második találkozó is a Magyar Ásatrú Gyülekezési Pont égisze alatt. A decemberihez képest jóval többen gyűltünk össze és áldoztunk az Isteneknek, a landvættirnek és az Ősöknek. És még csak nem is feltétlenül mondanám azt, hogy ugyanazzal a céllal érkeztünk mindannyian a helyszínre.

A résztvevők száma végül hatra gyarapodott, vagyis az előző duplája – még ha nem is sok, de kezdetnek nagyon is jó. A hatból két ember részben megfigyelőként érkezett – egyikük a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, aki az újpogány vallások (szakszó, kénytelenek leszünk megbarátkozni vele ilyen esetekben) természetszemléletéről írja a szakdolgozatát, másikuk az ELTÉ-ről érkezett és egy, az újpogányságot kutató önképző kör tagja. Végül mindketten tevékenyen részt vettek a blóton.

A Normafa továbbra is szörnyű látványt nyújt – letört ágak, lecsupaszított fák, kidőlt törzsek mindenfelé. Ám látszik, hogy a természet új erőre kap, a törések mentén új hajtások erednek meg, a megtépázott törzseken zsenge levelek mutatják: van erő az erdőben. És ahogyan minden évben eljön a tél, majd a tavasz, úgy ez az erdő is bár megsérült, de újraéled és virágozni fog, hogy aztán újfent homályba boruljon a hideg évszak előestéjén. Ezen a napon a talpraállást, az újjászülető erőt ünnepeltük, mely átjárja ilyenkor erdeinket, tavainkat, hegyeinket.

Egy kisebb, tiszta területen álltunk meg egy ösvény végén, melyet az erdőt takarító munkások hagyhattak. Közvetlenül mellettünk egy kidőlt fa nyúlt el – a talajjal együtt szakadtak ki a gyökerei a földből. Tökéletes jelenet ez a tavaszi erdőben – egyik oldalon a halál, egy hosszú út vége, a másikon az élet: friss hajtások tömkelege.

Sört bontottunk, megtelt a szaru, és sorra üdvözöltük az Isteneket. Mindenki köszönthette azt, ki szívéhez a legközelebb állt, s mindenki ivott egy-egy kortyot a tiszteletükre. Az utolsó kortyot Ők maguk kapták – egy kisebb fa tövéből indult útjára az ital hozzájuk. Majd a hely szellemeinek üdvözlése következett – a megtépázott természet lelkeié, aki körülvesznek és vettek minket akkor is. Végül, de nem utolsó sorban az Ősök következtek, sorsunk korai alakítói, szerencsénk kovácsai – méltón köszöntve lettek. Jött a kérdés – kire ürítsük a szarut még? A jötnarra – érkezett a válasz, hisz közülük sem kívánja mind ember és Isten halálát – legyen hát, ittunk rájuk és öntöztük a fát, nekik is küldve a sörből.  Ezzel vége lett a blótnak, és elindultunk vissza.

Újfent a Kétlyukúban gyűltünk össze – jó helyen van, könnyű megtalálni és hazajutni onnan. Ott aztán izgalmas beszélgetés kerekedett – Istenekről, emberről, világról – és minden más témáról, ami nem feltétlenül kapcsolódott az eseményhez, de szükséges volt ahhoz, ami a célja volt: a közösség építése. Sok érdekes gondolatot hallhattam ott, van min törni a fejem azóta is. Talán majd itt is megírom, mire jutottam magamban. Végül kilenc óra körül elhagytuk a helyet.

Egy biztos: a találkozó siker, még inkább, mint az előző: akkor örültem, hogy volt, aki végül eljött. Most örültem, hogy még többen érkeztek, és többféle nézőpontot, okfejtést hallhattam. Csak remélni tudom, hogy innen már csak pozitív irányba mozdul az ügyünk. Folytatjuk.

Téli találkozó 2014

Hát ez is lement, szinte hihetetlen, hogy ennyi várakozás után végül csak eljött a december 20. A jelentkezők száma elég rapszodikusan változott, hol ennyi, hol annyi, de végül kikristályosodott, hogy elég kevesen leszünk – ami persze relatív. Ahogyan az események többségénél (általánosságban), itt is a jelentkezők töredéke tudott részt venni személyesen, ami sajnálatos, azonban várható végkifejlet volt. Így hárman gyűltünk össze a Moszkva téri óra alatt, ahonnan fél háromkor indultunk el a Normafa felé.

A helyszínről hallott tudósítások – a jégkár, az ónos eső tombolása – egyáltalán nem volt túlzó. Mindenfelé törött ágak, kidőlt törzsek, ágymásnak feszülő tömegek vártak. A látvány szomorú és meglepő, aki arra jár, bizonyára nem gondolja másképp. Egyébként a helyszín nincs messze a Normafa busz-gyermekvasút megállótól, így meg is jegyeztük, hogy a parkoló ideális találkozópont későbbi eseményekhez, amennyiben ragaszkodunk a helyszínhez…

… és miért ne tennénk? Attól függetlenül, hogy most milyen állapotban volt, az kiviláglott, hogy keresve sem találhatnánk jobb helyszínt az Istenek üdvözlésére. Végül egy domb oldalában állapodtunk meg, mivel reménykedtünk benne, hogy az amúgy elég erősen fújó szél talán megkímél minket – és hagyja, hogy meggyújtsuk a gyertyáinkat. Bár ez utóbbi kevésbé sikerült, a szertartás rendben végbement, és úgy hiszem, jól is sikerült. De mivel én vezettem, nem tisztem megítélni, majd a résztvevők kielemzik, ha szeretnék. Magáról a szertartásról most nem írnék részletesen, majdnem az előre megbeszélt menetrend szerint haladt, de látva a tájon végigsöpört pusztulást, a Landvættir üdvözlését előrébb hoztuk.

A szertartás nagyjából fél órát vett igénybe, ki-ki köszönthette az Isteneket, az ősöket és Sunnát a maga módján. Az esemény után visszatértünk a Moszkva térre, ahol már csak ketten folytattunk az estét a Kétlyukú kocsmában beszélgetve az Ászokról, a Vánokról, az Ásatrú helyzetéről és még rengeteg témáról a személyestől a objektívig. Nyolc órakor zártuk le az eseményt.

Ha összegezni szeretném az eseményt, mindenképp elmondhatom, hogy sikeresnek tartom. Bár kevesen jutottunk ki végül a Normafára, a bensőséges és családias hangulatú szertartás kárpótolt minden ilyen jellegű fájdalomért, két remek embert ismerhettem meg. A blót az elvárásoknak megfelelően sikerült, és további találkozókat terveztünk az újévre. Elindult valami, ebben biztos vagyok – és januárban már talán többen szabaddá tudják magukat tenni egy könnyedebb esti beszélgetésre.