heathen címkéhez tartozó bejegyzések

A szombati találkozó margójára – avagy vendégposzt: egy második beszámoló a találkozóról

A blog történetében először a MÁGyP szerkesztője – akit ValhallaRising néven ismerhettetek meg az oldalon – osztja meg gondolatait nemrég lezajlott tavaszi találkozóval kapcsolatban:

Most szombaton (vagyis április 18.-én) zajlott le az oldalunk (MÁGYP) által szervezett második találkozó, és gondoltam, hogy VaIM-mal együtt én is megosztanám veletek a tapasztalataimat és gondolataimat.

A gyülekező után megindultunk a Normafához, ahova – szerencsére – zökkenőmentesen fel is értünk, dacolva a káoszos Moszkva téri helyzettel.

Fent sajnos azzal a szomorú ténnyel kellett szembesülnünk, hogy a természet ”csataterén” az előbbihez hasonlatos felfordulás uralkodik még mindig, és a legutóbbi találkozóhoz képest nem is változott meg sok minden. Viszont optimistán álltunk hozzá, hiszen az érmének két oldala van: ahogy közeleg a tavasz ”valódi” szele, úgy az istenek – közülük is kiemelve þórt és Freyt – újra megsegítik a föld szellemeit, hogy azok munkájukkal idén is megújíthassák azt a földet, amin mi is élünk.  Ezt az álfok birodalmában különösebben is megtapasztalhattuk, hiszen láthattuk hogyan születik az új élet a kidőlt fák árnyékában, friss cserjék és bimbózó növények formájában. Tökéletes helyszín volt a blótnak.

Maga a szertartás jól sikerült, véleményem szerint. Jó volt a társaság, és nagyon szép gondolatokat halhattam a többi résztvevő szájából is, fenomenális volt érezni azt az erőt, amit ez a blót nyújtott nekünk és a természetnek. Csak remélni tudom, hogy el is jut ez az erő mindenkihez, akinek felajánlottuk áldozati italunkat.

Közéjük tartoznak az istenek, a landvættur-ok, az ősök, illetve végül, de nem utolsó sorban azok az óriások is, akik, az istenek és emberek mellett foglalnak állást, vagy csak egyszerűen a világ szépségét és fejlődését gyarapítják. Márcsak azért is hiszem és remélem, hogy szavunk és gondolataink elhallatszottak oda, ahova szántuk őket, mert a blót folyamán olyan szép és érdekes dolgokat hallottam a résztvevők szájából, amelyek igazán megérdemlik ezt a tiszteletteljes célt.

A szertartás utóprogramja volt a Kétlyukúban tartott beszélgetés, ami szintén kellemes körülmények között zajlott le. Sok újdonsággal ismerkedhettem meg, és a nézetek találkozása egyben az agyamat is jól megmozgatta, ami azóta is pörgeti a gondolatokat és ötleteket.

Egy szó, mint száz, szerintem a második összejövetel is jól zajlott le és sikeres volt, remélem még sok közös blótban lesz részünk, és legközelebb még több embert tudunk elcsalogatni a találkozóra (a mostanin is többen voltunk már, mint az előzőn).

Az persze már csak ráadás, hogy amikor az esemény után még beugrottam a Mammutba, egy LEGO Óđinn és þór tekintett le rám vigyázó szemeivel. Reméljük, hogy a valódi, Ásgarđban élő istenek is gyönyörrel figyelték szombati tevékenységünket.

Reklámok

Mit jelent heathennek lenni ma Magyarországon?

Nagyon jó kérdés. Hiszen még megfelelő szavunk sincsen, amivel kifejezhetnénk, kik is vagyunk. A nemzetközi környezetben használt heathen kifejezés ugyan szép és jó, de magyar környezetben egyszerűen kilóg a lóláb. Nem való ide, hiába lenne tökéletes nyilvánvaló nyelvi elütése ellenére.

Hogy hívjuk magunkat? Szép dolog a csoport, de ha nincs neve, az identitása is sérül. Csak egy másolat marad, amely olyannyira igyekszik a külföldi mintákra hasonlítani, hogy éppen a vallás lényegét veszíti el: az individuum személyes vallási élményét. Márpedig ha nem ágyazzuk be a megfelelő környezetbe, a hit megélése minimum csorbul, ha nem is szeparálódik el teljesen az adott személy lelki világától. Hiszen nem mintákat kell látnunk, hanem meg kell élnünk, magunknak kell lennünk a mintáknak mind saját magunk, mind az Istenek, mind társaink előtt. Az Ásatrú egyszerre csoportos és emellett végtelenül személyes vallás. És sokszor elfelejtjük, hogy nem utolsó eleme a személy környezetének – és itt a közvetlen környezetére gondolok – tisztelete, az abba való beágyazódás. A földek szellemei (landvӕttir, tsz.) helyhez kötöttek, a dísir (tsz.) pedig családhoz kapcsolódnak. Vagyis mind-mind valamilyen formában lokális lények, és habár természetesen az Istenek tisztelete közös, a hozzánk közvetlenebbül kapcsolódó természet- és családszellemek tiszteletét ugyanúgy szem előtt kell tartani.

A dísir tisztelete már önmagában feltételez egy bizonyos szintű ős-tiszteletet, ez pedig fontos eleme a hitnek. Fel kell ismernünk, hogy elődeink tettei hatással vannak a mi életünkre, ahogyan mi is hatással leszünk utódaink sorsára, hiszen több síkon is alakítjuk ezt a jövőt. Egyrészt a saját személyes fejlődésünk hozadéka az a tudás, amit átadhatunk a következő generációknak, másrészt az anyagi világ javai ugyanúgy utódaink kezébe kerülnek, felelősséggel tartozunk értük. És ugyanez igaz volt elődeinkre is. Ugyanezekkel a problémákkal néztek szembe, ugyanolyan felelősségük volt, mint nekünk a jelenben – és ahová jutottunk, azt tetemes részben nekik köszönhetjük. Ezért tisztelnünk kell őket, és meg kell róluk emlékeznünk, hiszen még mindig figyelnek minket, együtt örülnek velünk és osztoznak a bánatunkban is. Az Ásatrú ismer egyfajta „reinkarnációt”, mely során a lélek a családon belül újjászületik. Ha ez így van, akkor azt esszük, amit magunknak főztünk – és végül is, miért nem lehetne így? De elsősorban ne ezért éljünk büszke és becsületes életet: gyermekeink számára hagyunk örökséget, akik tovább viszik a nevünket és a szellemiségünket. Ők fogják hordozni a zászlót, amit mi is szüleinktől vettünk át, és ki tudja, mikor és hol varrtak.

Mert olybá tűnik, sokszor kiemelten fontosnak tűnhet, hol varrták ezt a bizonyos zászlót. Sokan dobálóznak a származásukkal, használva azt hol kardként, hol pajzsként, hogy megvédjék az önzően magukhoz szorított, csakis az ő joguk alá tartozónak vélt örökséget. Ez a kérdés kiváltképp Magyarországon érdekes, ahol az embereknek egy tekintélyes számú csoportja arról próbálja meggyőzni magát és másokat, hogy ő a magyarság és a magyar nép példaértékű darabja, a vére tiszta és nemes, Árpád és a vezérek korától fogva makulátlan és egyenes. Itthon, ahol a történelem viharai oly sokszor söpörtek végig, ahol rengeteg nép érkezett, hogy betömje a réseket a kihasználatlan földön, ahol ellenséges hadseregek csaptak össze és dúlták végig a síkokat úgy, hogy közben a népesség más birodalmak befolyása alá került kétlem, hogy találnánk tiszta vérű magyart. Sőt, azt is kétlem, hogy ne lenne mindannyiunkban némi germán vér.  Csupán annyi a kérdés, mit választasz. Mert semmi sincsen kőbe vésve, a véred nem vezényszó, és a neved sem korbács. Az vagy, aki vagy, és aki lenni akarsz. Ha ettől eltérsz, vagy eltérítenek, az szenvedést fog magával hozni. Így az is teljesen elfogadható, ha valaki magyar, és tiszta magyar akar lenni, a hagyományok feltámasztásával és ápolásával. Ahogyan az sem elfogadhatatlan, hogy valaki germán tradíciókat kövessen – holott ettől még magyar. A kettő nem függ össze olyan szorosan, mint az egyesek gondolják, főleg itt nem, a Kárpát-medencében.

Egyénként választunk hitet, nem népként. Elmúltak azok az idők, amikor ki lehetett jelenteni, hogy a nép mostantól ehhez vagy ahhoz a valláshoz tartozik. Nem, ilyen manapság márpedig nincs. Mindenki maga választ, merre indul el az úton. Nincs téves ösvény, ha a cél békés és a lélek felemelkedését célozza.

De vajon miért akar egy magyar ember heathen lenni? Mi vonzza az Ásatrúhoz? Miért nem lesz tisztességes keresztény, mint amilyennek sokan látni szeretnék? Itthon vannak, akik a pogány mozgalmakat úgy alle zusammen hobbinak, pillanatnyi hóbortnak, vagy éppen beteges, illegitim hülyeségnek tartják. Olyan véleményt is olvastam már, mely szerint az Ásatrú azért életképtelen, mert nem lehet feltámasztani egy vallást, ami ezer éve nyugvóponton állt. Kevés a forrás, és az is későbbi korokban íródott, vagyis keresztény befolyás alatt.

Nekik jelezném: ezt köszönjük, mi is nagyon jól tudjuk és figyelembe is vesszük. De a lényegen nem változtat. Hogy miért akar egy magyar heathen lenni? Mert miért ne? Ez nem csak egy földrajzi helyhez kötött hit- és eszmerendszer, hanem egy nézőpont, egy világlátás. Felelősek vagyunk a tetteinkért, nem várunk az Istenektől sültgalambot. Segíthetnek, de nekünk kell megdolgoznunk a kedvező sorsunkért. Ez egy alapvetés, amit egyikünknek sem szabad elfelejtenie. Hibáztathatjuk őket, de jogtalanul. Mi úgy látjuk, tetteink következményei nem csak a mi életünket befolyásolják, hanem a következő generációkét is, ahogyan az előzők befolyásolják a mienkét egyetlen nagy masszává gyúrva a létezésünk idővonalát. Hogy létezik egy úgy nevezett hamingja, mely a személy és a család „szerencséje” (jobb szót még nem találtam rá), sorsát alakító állandó tényező, melyért a tagok felelősek. Ilyenje lehet egy jól összeszokott csoportnak, csapatnak is. A lényeg a felelősség, tetteinknek következményei vannak, amiket nem foghatunk rá sem az Istenekre, sem másokra. És vállaljuk mindezt.

Hisszük, hogy az ember és a természet nem választható ketté, hogy egyek vagyunk azzal a környezettel, amelyben élünk, és amelyhez létezésünk kötött. Nem azért létezik a Föld, hogy mi kiaknázzuk, lecsupaszítsuk aztán vagy vele pusztuljunk, vagy itt hagyjuk újabb áldozat után kutatva. Ez az otthonunk. A saját házunkat sem szedjük szét, nem intézzük a dolgunkat a konyhába, nem igaz? Miért tennénk ugyanezt a tágabban vett hazánkkal? Újra meg kell tanulnunk együtt élni vele, mielőtt késő lenne. Vagy Ő pusztít el minket, vagy mi őt, ha továbbra is ezen az úton haladunk – mert még nem fordultunk meg, hiába a sok környezettudatos lépés.  Ezen is dolgoznunk kell (kicsit jómagamnak is).

Itt vagyunk és talán sikerül rendeznünk a sorainkat is. Az Eddákon kívül nagyon kevés forrás érhető el, azok után is hajtóvadászatot kell indítani. A sagák közül csak csekély számú írás jelent meg magyarul, s azok sem lettek újranyomva évtizedek óta. Az északi költészetet nézve még szomorúbb a helyzet, rengeteg művet kellene elérhetővé tenni a magyar közönség számára. Emellett az északi nyelvek tanulásának lehetőségét is fel kéne kínálni, hogy akik akarják, eredeti nyelven is elmerülhessenek az elődök irodalmában.

Mindezeket a célokat sok egyéb mellett fel kéne vennie egy Ásatrú-alapon szerveződő közösségnek, hogy a jövő érdeklődői számára megkönnyítsük azt az utat, amelyet most olyan nehéz járni. S én hiszem, hogy létrejöhet egy ilyen csoportosulás. És azt is hiszem, hogy mindennek van létjogosultsága. Nem hobbiból űzzük ezt. Része az életünknek.

Tehát a hosszúra nyúló betűkoptatás után, mit is jelent heathennek lenni Magyarországon? Ugyanazt, mint máshol: erősnek és kitartónak lenni, bírni az Istenek bizalmát és barátságát, jóban lenni a föld szellemeivel és tisztelni az Ősöket, látni a körforgást, mely családban és természetben egyaránt jelen van. Felelősséget vállalni a tetteinkért tudván, hogy azok hatásai mind a kilenc világon s minden időn végigrezzennek, s egyszer ez a rezzenés visszajut hozzánk. Tudni, hol állunk a világban.

Ezt jelenti számomra heathennek lenni.