asatru címkéhez tartozó bejegyzések

Yule vs Karácsony

A nagy ünnepi hév közepette szeretnék egy rövid posztot szentelni az események összeegyeztethetőségének.

Nemrég zajlott (avagy sok gyakorló esetében zajlik) Yule ünnepe, a Fény visszatértének, a legsötétebb óra végének ünnepe. A tél még tart, de innentől már tisztán kifelé haladunk belőle. Elsősorban ezt ünnepeljük Yule idején.Ivószaru

Mindemellett kevés olyan ember lehet, aki nem úgy nevelkedett, hogy valamely más ünnepet tartott családjával, szeretteinek körében ezen időszakban. Talán egyesekben fel is merült, miután megismerkedtek az Ásatrúval, hogy vajon összeegyeztethetőek-e ezek az ünnepek, illetve megtartásuk jelenlegi hitükkel.

Szerény véleményem az, hogy természetesen igen! Saját tapasztalatból a Karácsonyról beszélhetek. Elcsépelt információk hadával találkozhatunk az ünnep kapcsán – hogy igen, pogány eredetű ünnep, amit azért raktak pont erre az időpontra, hogy kiváltsa a napfordulónak, illetve a régi Isteneknek tiszteletét. Hogy ez a szeretet ünnepe, illetve a családé – hogy ez mióta lehet így egyébként, arra nagyon kíváncsi lennék, személy szerint kétlem, hogy az eredeti keresztény karácsonyban túl nagy szerep jutott volna ennek a témakörnek. De ma, a rohanó világban ténylegesen kisebbfajta felüdülést jelent ez az esemény, mert kiszakít minket a hétköznapokból – mindezt valójában vallási felhangok nélkül teszi. Habár a dalok, a körítés ténylegesen keresztény, az ünnep üzenete (de legalább néhány aspektusa, legfőképp a család) univerzális, bármely világnézettel kompatibilis, így az Ásatrúéval is. Ahogyan Vetrnætr az Ősök ünnepe, úgy ez az időszak nyugodtan lehet az Élők ünnepe, azoké, akik itt vannak még velünk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az utóbbi csoport könnyen átcsúszhat az előbbibe. Éppen ezért fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, milyen fontosak rokonaink, családunk. Ha csupán a múltat szemléljük, végül valóban csak múltunk lesz – a körülöttünk levő jelen elporlad.

Teljesen mindegy, minek hívjuk, milyen formában ünnepeljük – ez az időszak a Családé. Ha zavar a rengeteg keresztény motívum, gondolj arra: a kivilágított karácsonyfa fényt hoz a sötétségbe – ahogyan az újonnan erősödő Sunna is. Találd meg a tartalmat, a motívumokat, amelyek számodra is élvezhetővé teszik ezt az ünnepet hitbéli szempontból – ha igényled. A tartalom legfontosabb része már úgyis adott.

 

Kellemes Yule-t!

ValM

Reklámok

Gyakorlati útmutató I. – Az áldozat, felajánlás

Nincsenek a magyar webes felületen olyan források, amik irányt mutathatnának egy kezdő, vagy érdeklődő heathen számára olyan hétköznapi témákban, mint az imák, az áldozat, az oltár stb. Épp ezért indul most útjára ez a kis sorozat, ami pont ezen témákban hivatott egy kis támogatást nyújtani. Ez a poszt az áldozatról, illetve a felajánlásról fog szólni. Egy dolgot tisztáznék: én azon csoport oldalát erősítem, akik nem tartják szükségesnek, illetve elutasítják a véráldozatot. Eszerint is kezelem a kérdést.

Az áldozat mindig egyfajta ajándék az Istenek, a landvættir, és/vagy az Őseink számára. Értelmezésében többféle gondolattal is találkozhatunk: az egyik, hogy maga az áldozat tárgya erősíti őket, erőt és támogatást ad nekik. Egy másik szerint maga az áldozat ténye, hogy egy olyan dolgot ajánlasz fel, aminek az elvesztése számodra valóban áldozatnak számít, illetve önmagadtól vonsz meg valamit és osztasz meg az Istenekkel – ez a tény adja az áldozat erejét. Ezeknek a keveredése is elképzelhető persze, és ez csak két vonulat, mindenki átgondolhatja, számára melyik tűnik megfelelőbbnek. Az én véleményem az, hogy az áldozat egyfajta elhatározást, ragaszkodást képvisel – a kapcsolat építését az Istenekkel. Külön erősítésre úgy hiszem, nincs szükségük, elég hatalmasok ők anélkül is, előttünk is jól megvoltak. Az áldozat egy ajándék a részükre, melyet ha elfogadnak, viszonoznak is. Az ajándékozásnak – ahogyan az a sagákból is kitűnik – nagy hagyománya volt az északi kultúrában. Emberek között szövetségük és egymás iránti jóakaratuk kifejezését volt hivatott elősegíteni. Ugyanez történik az áldozat esetében is.

Lényeges, hogy az áldozatnak egy része az Isteneket (landvættirt, Ősöket), egy része minket „illet” – tehát az áldozat a megosztásról szól te, és az áldozatod célpontja között.

Az áldozat maga sokféle lehet: étel, ital, de akár egyéb formát is ölthet. Az Eiríks saga rauða-ban szerepel egy bizonyos Thorhall, aki – környezetével ellentétben – megtartotta a régi hitet, és ínséges időben, amikor már neki és társainak nem volt mit enniük, kifeküdt a fűbe, és egy általa költött verset szavalt el Tórnak. Hamarosan egy bálnát sodort a partra a víz, amit el is fogyasztottak. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy a szöveg szerint ezután mindenki rosszul lett, Thorhall pedig büszkén kijelentette, hogy a bálnát Tór küldte az imájáért. Ezután keresztény társaság nem volt hajlandó többet enni az ételből, és kihajították a húst a tengerbe. Persze, mivel a sagákat már keresztény időkben jegyezték le (ahogyan az Eddákat is), furcsa is lett volna, ha magasztalja ezt a gasztronómiai meglepetést.

Tehát ebből láthatjuk, hogy az áldozat sokféle lehet. Lényegében egy felajánlás, amellyel kimutatod a tiszteleted, illetve kéred az Istenek segítségét, ha szükséges.

Az Ásatrúban, ahogyan nincsen központosított egyház, úgy nincsen szigorú és kőbe vésett szertartásrend sem. Ahány csoport (vagy akár személy), annyiféle gyakorlat hivatott a kapcsolattartásra az Istenekkel. Ezekkel kapcsolatban számos mű született. Az ilyen művekben (mint pl az Our Troth, az amerikai Troth csoportosulás kiadványa) általában olyan szertartásokról olvashatunk, amelyeken már Wicca hatás érezhető. Ezt mindenki úgy fogadja be, ahogyan akarja – de jó tudni, hogy például a Mjölnir szertartásos használata nem tartozik hozzá alapesetben a rítusokhoz, ahogyan nem szükséges „megszentelni” az áldozat helyét sem (aki kicsit is ismeri a Wiccát, annak ezek a gyakorlatok is ismerősek).

Az eredeti, ezeréves szertartások menetéről sajnos nem maradtak fenn források. Elvétve találhatunk információkat a sagákban – például az Ynglinga saga szerint három nagyobb blót volt szokás az évben: egy késő ősszel (Vetrnætr), egy a tél közepén (Yule, Jól), és egy tavasszal (Sigurblót). A blótok során állatok vérét ontották, hogy ezzel biztosítsák a jó termést/aratást, és hogy megerősítsék a kapcsolatukat az Istenekkel. Azután megfőzték és elfogyasztották az állatok húsát- Ezek mellett persze voltak kisebb, lokális ünnepségek is, illetve nem időponthoz kötött áldozatokat is tartottak. Azonban a magánszemélyek vallási gyakorlatáról, amikor nem közösségi áldozatot mutattak be, nem maradt fenn sok adat.

Mindenesetre, ha egyedül, önállóan szeretnéd erősíteni a kapcsolataidat az Istenekkel, nem korlátoz semmi. Sőt, kifejezetten ajánlott is ezt tenni. Pillanatnyilag így is kevés lehetőség van arra, hogy nagyobb csoportokkal találkozzon az egyén. Magyarországon elszórtan vannak csupán kisebb gócok, ahol egynél több ember gyakorolja a hitet, és ők sem minden esetben ismerik egymást – ezt a problémát hivatott a MÁGyP feloldani. Jelenleg a fővárosban, illetve környékén lehet számítani közösségi áldozásokra, blótokra.

Idolok egy rögtönzött kültéri oltáron.

Idolok egy rögtönzött kültéri oltáron.

Ha nem tudsz, vagy nem akarsz elmenni egy ilyen eseményre, és még nincsenek kialakult szokásaid – vagy szimplán érdeklődsz még csupán –, a következőkben felvázolok egy egyszerű felajánlást, amit bárki el tud végezni.

A helyszín

Az ember eltávolodott a természettől. Mára a legtöbbek számára kuriózum, eseményszámba megy, ha kilátogat egy-egy erdőbe, vagy fél kilométernél távolabb kerül egy településtől, és nem utazik semmilyen fémdobozban.

Könnyebb a természetben ráhangolódni egy imára, vagy magára az áldozatra. Javasolt tehát, ha egy mód van rá, a szabad ég alatt elvégezni a felajánlást. Persze ha nincs mód erre, otthon is megtehető – ott nyilván van néhány hátráltató tényező. Például az italáldozat nagyon körülményes, de az étel sem feltétlenül könnyű. Otthon egyszerűbb imát (vagy akár költeményt) mondani. Maradjunk egyelőre a kültéri áldozatnál.

Az eszközök

Valójában nincsen szükséged semmilyen különleges eszközre, de segíthet a ráhangolódásra, ha a felajánláshoz kifejezetten erre a célra használt tárgyakat rendszeresítesz. Például italáldozat esetén (és maradjunk is ennél a példánál, hiszen a leggyakoribb) használhatsz egy ivószarut, nagyon elterjedt az Ásatrú hívők körében. Ha vannak idoljaid, azokat is magaddal viheted. És persze ott van maga az áldozat. Itt sokat számít a minőség, ne helyezd alá a lécet, lehetőségeidhez mérten minőségi alapanyagot szerezz be. A leggyakoribb italáldozat a sör. Ha értesz ilyesmihez, vagy érzel kellő elhivatottságot, akár magad is készíthetsz mézsört (azt sajnos boltokban nem kapni, túl drága a készítése, és itthon nincs hagyománya), de ez nem feltétlenül szükséges. Üzletekben is kapható jó minőségű sör, esetleg látogass meg egy szakboltot. Ha nem fogyasztanál alkoholt, akkor is keress valami igazán minőségit, esetleg különlegességet.

Előkészületek

Ha minden megvan, és a természetet választottad az áldozat helyszínéül, járj egy kicsit az erdőben, a tisztáson, az áldozat helyének környékén. Érezd át a helyzetet, merülj el a látványban és az érzésben, kapcsolj ki. Hangolódj rá kicsit. Nem kell erőlködni, ha nem akarsz, csak gyönyörködj a környezetedben – unalmasnak nem mondhatja senki.

Egy lehetséges oltárhelyszín: mohával borított szikla.

Egy lehetséges oltárhelyszín: mohával borított szikla.

Keress egy megfelelőnek tűnő helyet. Ha vannak idoljaid előny, ha fel tudod rakni őket valahova – amolyan oltárként. Lehet ez egy kő, vagy akár egy kivágott fa tönkje is. Ha megvan, készülj elő. Nyisd fel a sört, vedd elő az ivószarut (vagy az erre a célra használt edényt). Tölts ki egy adagot, tedd félre a maradékot, és állj meg az oltár előtt.

A felajánlás

Most viszont tényleg koncentrálnod kell. Azért mentél oda, hogy kifejezd a tiszteleted az Istenek iránt. Emellett, ha szeretnéd, megteheted ugyanezt a landvættirral (tsz., ők a természet szellemei) és az Ősökkel is.

Deklaráld a felajánlás kezdetét. Ez segít neked is ráhangolódni az eseményre.

Ha többeket is üdvözölnél, tedd azt külön körben. Egy kör a következőképp néz ki:

– üdvözlöd a felajánlásod célpontját

– szólsz pár szót velük kapcsolatban (ha van bármilyen különleges mondanivalód, kérésed, kijelentésed, itt elhangozhat). Kiemelhetsz személyeket is.

– iszol az áldozati italból egy kortyot

– a többit kiöntöd a földre – teheted ezt közvetlenül az oltár elé, de akár egy fa tövébe is.

– újratöltöd az edényt

Ezt ismételd meg az Istenekkel, a landvættirral és az Ősökkel. Ha van még valaki/valakik, akiket külön kiemelnél, vagy nincsenek az előbbiek között, szánj rájuk is egy kört.

Ha befejezted a mondandód, és vannak idoljaid, bekenheted őket az áldozati itallal. Mindenképp deklaráld a felajánlás végét. Ha van időd, maradj egy kicsit a helyszínen és gondolkodj el a történteken.

Fontos: soha ne dobj ki áldozatot a szemétbe, vagy rosszabb – a mellékhelyiségbe. Ez leginkább a házon belül való tevékenykedés során kiemelendő. Az ételáldozatot hagyd az oltáron (vagy az ennek szentelt helyen), amíg össze nem fonnyad/ láthatóan meg nem romlik. Utána se dobd ki, inkább ha van lehetőséged, vidd egy füves területre, és ott tedd ki/ásd el. Ezt egyébként megteheted a friss áldozattal is, ha van rá módod.

Ennyi lenne egy egyszerű áldozat váza. Persze ez csak egy módja az Istenekkel való kapcsolatnak, felajánlást is lehet többféleképpen bemutatni. Idővel az egyén saját szokásokat alakít ki, és ki tudja, talán egyszer részt vesz egy nagyobb, csoportos áldozáson. Nincsenek nagy különbségek, de a közösségi élmény nagyban hozzájárul az esemény intenzitásához. Ha máskor nem, egyszer mindenképp érdemes kipróbálni.

Az áldozatról szóló poszt ezzel véget ér. Szeretnétek több, hasonló írást? Kíváncsiak vagytok valamire? Kommentben érkezhet kérdés, vélemény.

Válasz.

Nem hittem volna, hogy szükség lesz egy ilyen posztra, de az elmúlt egy hét azt mutatja, hogy nem elkerülhető – nem mintha ezzel amúgy bármi baj lenne, mármint a következő témával, de nem hittem volna, hogy ennyire úgy fogom érezni, hogy beszélnem kell róla. Elég sok alaptalan vád érte az oldalt, az Ásatrút, és úgy általában minket. A körülmények mellékesek. Szeretném tisztázni, hogy milyen elvek és szempontok alapján vezetem az oldalt, és milyen az én képem az Ásatrúról, mit képvisel, és hol a helye jelenleg a világban, vagy szűkebben csak Magyarországon.

Először is, csak hogy deklaráljuk: Az Ásatrú az óészaki hitvilágon alapuló irányzatok között sem azt jelenti, hogy követői csak az Ászokat ismerik el/tisztelik. Egyformán elismer minden, az Yggdrasil kilenc világához tartozó lényt és entitást. Emellett, tágabban fogalmazva: nem kizáró a többi hitvilág istenségeivel szemben, alapesetben remekül megfér más hitrendszerek mellett (de azokkal nem keveredve. Ami keveredik, az nem Ásatrú). Teljes, heterogén egészként tekint a világra, ahol mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe, fontossága.

Érkezett egy olyan komment, mely szerint mi „elbarikádozzuk magunkat” az Istenektől a forrásaink mögé. Ezt úgy, ahogy van, elutasítom. A források, amelyek ránk maradtak, a legszilárdabb alapjai ennek a hitnek. Sokat lehet vitázni az amerikai Ásatrú-gyakorlatról, de néha szembejön egy mondás az interneten egy csoportjukban, ami jól jellemzi, mi is a hozzáállásunk alapja: az Ásatrú olyan vallás, amelyben házifeladat van. Igenis el kell olvasni a forrásokat, el kell gondolkodni rajtuk. Hogy miért? Mert ez az egész világnézet alapja. Innen kapjuk a lehetőségekhez mérten leghitelesebb képet arról, milyen is az a bizonyos északi, vagy germán világszemlélet, amely megfogta a fantáziánk valamilyen formában. Mindannyian tudjuk – ahogyan ez már elhangzott ezen az oldalon -, hogy a legtöbbjüket érte keresztény hatás. Tisztában vagyunk vele – de úgy hiszem, szét tudjuk választani azt, és ami annak előtte volt. És habár vannak lyukak és rések, homályos foltok a történetekben – de ezekről lehet beszélgetni, ezek az Ásatrú nyitott kérdései. Nem csapunk a hasunkra, és találjuk ki az összekötő elemeket – a források alapján igyekszünk megfejteni, mit rejthetnek a kimaradt és elvarratlan szálak. És ki tudja, talán egyszer újabb írások kerülnek elő, amik segítenek befoltozni a lyukakat. De addig is abból dolgozunk, ami van. Mert ez az alapja mindennek – mert ha ez nincs meg, akkor egy szubjektív katyvaszt kreálunk csupán. Ha nincs meg ez a hajszálvékony kapocs az Ősökkel, akkor az egésznek mi értelme? Az Eddák évszázadokon, akár egy évezreden át is formálódó kulturális kincsek, mert megőrizték annak a népnek a világszemléletét és gondolatiságát, melynek tagjai között a mi hitünk fundamentumául szolgáló vallás követői éltek. Vajon elvethető-e ez, ha valaki úgy vallja, hogy maga is az északi hitvilág felé fordult? Vajon legyinthet-e rá bárki közülünk? Aligha. Emellett még rengeteg forrás található – népmesék, balladák, mondókák – és habár mind jóval később kerültek lejegyzésre, mintsem hogy Észak áttért a kereszténységre, ha kellő kritikával tanulmányozzuk őket, lefejthető az utólagos máz, és kiviláglik a gondolat, történet magja.

A személyes tapasztalás, illetve az az alapján összegyűjtött személyesebb jellegű információk halmaza, amit nevezhetünk upg (unique­/unverified personal gnosis)-nek is, nagyon fontos a hit megélése szempontjából. Ettől válik az egész az egyén részévé, így lesz az élmény ténylegesen építőköve az életének.  Ez is többféle lehet természetesen – de az alapja mindennek a meglévő tudásunk. Ebből indulunk ki. A upg az egyén magánszférájában létrejött kapcsolat az Istenekkel – ezt nem lehet átruházni másra, egyetemes igazságként kezelni, mert minden egyes individuumnál más és más. Emellett minél több háttérinformációnk van, annál jobban megértjük az Isteneket, és értelmezni tudjuk a jeleket, melyek a megismerés további útján jönnek szembe velünk. Ez az, ami minket is összeköt – a közös tudás, amely mindannyiunknál ugyanaz. Értelmezhetjük többféle úton-módon, de ez a szavakon nem változtat. A személyes fejlődést pedig csakis folyamatos tanulással, kritikus látásmóddal és józan ésszel lehet elérni. Ha valaki komolyan gondolja, akkor energiát is kell bele fektetnie.  Nem könnyű út, de ki tud olyan értelmes tevékenységet, ami kis befektetéssel releváns hasznot is hoz?

Aki az Ásatrút követi, annak be kell látnia, hogy a hitnek van egy magja és egy világszemlélete. Nem feltétlenül muszáj elsőre elfogadnia ezeket. Gondolja át az egyén, hogy tényleg ezek azok az elvek, amelyek mentén szeretné leélni az életét. Persze sok dolog van, ahol figyelembe kell vennünk, hogy bizony, eltelt ezer év. Modern emberként kell gondolkodnunk, de ez nem jelenti azt, hogy a forrásaink nem adhatnak nekünk iránymutatást, tartást. A vallás megmutatja és kisebb-nagyobb mértékben formálja, hogy hogyan viszonyul az egyén az őt körülvevő világhoz. Hogy én ezt hogyan látom, arról már korábban írtam.

Ha már itt tartunk, van még egy dolog: az Ásatrú fiatal vallás. A gyökerei az idők mélyére nyúlnak, de sok víz lefolyt a Dunán, mire elkezdték feltámasztani. Ettől még szilárd alapokon nyugszik. Ezt ne felejtsük el.

Arra a „vádra”, mely szerint az Ásatrút úgy befolyásolta a forrásokon keresztül a kereszténység, hogy az Isteneket távoli és megfoghatatlan entitásokká tették, a válaszom a következő: tévedés. Közel érezzük magunkat az Istenekhez – ezt szerintem a legtöbben így éljük meg. Nem távoliak, de nem is ugranak be minden délután teázni. Nekünk kell megtennünk, amit tennünk kell, hogy elérjük, amit szeretnénk. Nem kérhetjük mindenért a segítségüket, hisz akár úgy is fogalmazhatnánk, büszkévé akarjuk tenni őket. Ez pedig „önálló munka” nélkül kivitelezhetetlen.

Hogy egy kicsit összefoglaljam: az Ásatrú az önmegismerésnek és a világlátásnak egy olyan útja, ahol az egyén szabadsága kevésbé korlátozott. Ám cselekedeteink határoznak meg minket, szabadságunk felelősséggel jár. Ezt persze többféleképp is megélhetjük, többféle céllal is nekivághatunk az útnak – bölcsességet, erőt szerezni, védelmezni azokat, akik rászorulnak, igazságosnak lenni minden körülmények között… Egyenes háttal kell állnunk az élet nyújtotta kihívások elé, és büszkének lenni: hiszen hitünk gyökerei a mélybe nyúlnak. Meg kell találni az összhangot az Ősök bölcsessége és a modern kor erkölcsi és morális alapvetései között. Tovább kell fejlesztenünk magunkat, és ezzel együtt gazdagítanunk kell hitünket, hiszen nemrég született újjá – életet kell lehelnünk belé.

Ésszel, tudással, kritikával és kitartással – legyünk méltók az örökséghez.

A szombati találkozó margójára – avagy vendégposzt: egy második beszámoló a találkozóról

A blog történetében először a MÁGyP szerkesztője – akit ValhallaRising néven ismerhettetek meg az oldalon – osztja meg gondolatait nemrég lezajlott tavaszi találkozóval kapcsolatban:

Most szombaton (vagyis április 18.-én) zajlott le az oldalunk (MÁGYP) által szervezett második találkozó, és gondoltam, hogy VaIM-mal együtt én is megosztanám veletek a tapasztalataimat és gondolataimat.

A gyülekező után megindultunk a Normafához, ahova – szerencsére – zökkenőmentesen fel is értünk, dacolva a káoszos Moszkva téri helyzettel.

Fent sajnos azzal a szomorú ténnyel kellett szembesülnünk, hogy a természet ”csataterén” az előbbihez hasonlatos felfordulás uralkodik még mindig, és a legutóbbi találkozóhoz képest nem is változott meg sok minden. Viszont optimistán álltunk hozzá, hiszen az érmének két oldala van: ahogy közeleg a tavasz ”valódi” szele, úgy az istenek – közülük is kiemelve þórt és Freyt – újra megsegítik a föld szellemeit, hogy azok munkájukkal idén is megújíthassák azt a földet, amin mi is élünk.  Ezt az álfok birodalmában különösebben is megtapasztalhattuk, hiszen láthattuk hogyan születik az új élet a kidőlt fák árnyékában, friss cserjék és bimbózó növények formájában. Tökéletes helyszín volt a blótnak.

Maga a szertartás jól sikerült, véleményem szerint. Jó volt a társaság, és nagyon szép gondolatokat halhattam a többi résztvevő szájából is, fenomenális volt érezni azt az erőt, amit ez a blót nyújtott nekünk és a természetnek. Csak remélni tudom, hogy el is jut ez az erő mindenkihez, akinek felajánlottuk áldozati italunkat.

Közéjük tartoznak az istenek, a landvættur-ok, az ősök, illetve végül, de nem utolsó sorban azok az óriások is, akik, az istenek és emberek mellett foglalnak állást, vagy csak egyszerűen a világ szépségét és fejlődését gyarapítják. Márcsak azért is hiszem és remélem, hogy szavunk és gondolataink elhallatszottak oda, ahova szántuk őket, mert a blót folyamán olyan szép és érdekes dolgokat hallottam a résztvevők szájából, amelyek igazán megérdemlik ezt a tiszteletteljes célt.

A szertartás utóprogramja volt a Kétlyukúban tartott beszélgetés, ami szintén kellemes körülmények között zajlott le. Sok újdonsággal ismerkedhettem meg, és a nézetek találkozása egyben az agyamat is jól megmozgatta, ami azóta is pörgeti a gondolatokat és ötleteket.

Egy szó, mint száz, szerintem a második összejövetel is jól zajlott le és sikeres volt, remélem még sok közös blótban lesz részünk, és legközelebb még több embert tudunk elcsalogatni a találkozóra (a mostanin is többen voltunk már, mint az előzőn).

Az persze már csak ráadás, hogy amikor az esemény után még beugrottam a Mammutba, egy LEGO Óđinn és þór tekintett le rám vigyázó szemeivel. Reméljük, hogy a valódi, Ásgarđban élő istenek is gyönyörrel figyelték szombati tevékenységünket.

Tavaszköszöntő, avagy Ásatrú Találkozó 2.0

Lezajlott immár a második találkozó is a Magyar Ásatrú Gyülekezési Pont égisze alatt. A decemberihez képest jóval többen gyűltünk össze és áldoztunk az Isteneknek, a landvættirnek és az Ősöknek. És még csak nem is feltétlenül mondanám azt, hogy ugyanazzal a céllal érkeztünk mindannyian a helyszínre.

A résztvevők száma végül hatra gyarapodott, vagyis az előző duplája – még ha nem is sok, de kezdetnek nagyon is jó. A hatból két ember részben megfigyelőként érkezett – egyikük a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, aki az újpogány vallások (szakszó, kénytelenek leszünk megbarátkozni vele ilyen esetekben) természetszemléletéről írja a szakdolgozatát, másikuk az ELTÉ-ről érkezett és egy, az újpogányságot kutató önképző kör tagja. Végül mindketten tevékenyen részt vettek a blóton.

A Normafa továbbra is szörnyű látványt nyújt – letört ágak, lecsupaszított fák, kidőlt törzsek mindenfelé. Ám látszik, hogy a természet új erőre kap, a törések mentén új hajtások erednek meg, a megtépázott törzseken zsenge levelek mutatják: van erő az erdőben. És ahogyan minden évben eljön a tél, majd a tavasz, úgy ez az erdő is bár megsérült, de újraéled és virágozni fog, hogy aztán újfent homályba boruljon a hideg évszak előestéjén. Ezen a napon a talpraállást, az újjászülető erőt ünnepeltük, mely átjárja ilyenkor erdeinket, tavainkat, hegyeinket.

Egy kisebb, tiszta területen álltunk meg egy ösvény végén, melyet az erdőt takarító munkások hagyhattak. Közvetlenül mellettünk egy kidőlt fa nyúlt el – a talajjal együtt szakadtak ki a gyökerei a földből. Tökéletes jelenet ez a tavaszi erdőben – egyik oldalon a halál, egy hosszú út vége, a másikon az élet: friss hajtások tömkelege.

Sört bontottunk, megtelt a szaru, és sorra üdvözöltük az Isteneket. Mindenki köszönthette azt, ki szívéhez a legközelebb állt, s mindenki ivott egy-egy kortyot a tiszteletükre. Az utolsó kortyot Ők maguk kapták – egy kisebb fa tövéből indult útjára az ital hozzájuk. Majd a hely szellemeinek üdvözlése következett – a megtépázott természet lelkeié, aki körülvesznek és vettek minket akkor is. Végül, de nem utolsó sorban az Ősök következtek, sorsunk korai alakítói, szerencsénk kovácsai – méltón köszöntve lettek. Jött a kérdés – kire ürítsük a szarut még? A jötnarra – érkezett a válasz, hisz közülük sem kívánja mind ember és Isten halálát – legyen hát, ittunk rájuk és öntöztük a fát, nekik is küldve a sörből.  Ezzel vége lett a blótnak, és elindultunk vissza.

Újfent a Kétlyukúban gyűltünk össze – jó helyen van, könnyű megtalálni és hazajutni onnan. Ott aztán izgalmas beszélgetés kerekedett – Istenekről, emberről, világról – és minden más témáról, ami nem feltétlenül kapcsolódott az eseményhez, de szükséges volt ahhoz, ami a célja volt: a közösség építése. Sok érdekes gondolatot hallhattam ott, van min törni a fejem azóta is. Talán majd itt is megírom, mire jutottam magamban. Végül kilenc óra körül elhagytuk a helyet.

Egy biztos: a találkozó siker, még inkább, mint az előző: akkor örültem, hogy volt, aki végül eljött. Most örültem, hogy még többen érkeztek, és többféle nézőpontot, okfejtést hallhattam. Csak remélni tudom, hogy innen már csak pozitív irányba mozdul az ügyünk. Folytatjuk.

Téli találkozó 2014

Hát ez is lement, szinte hihetetlen, hogy ennyi várakozás után végül csak eljött a december 20. A jelentkezők száma elég rapszodikusan változott, hol ennyi, hol annyi, de végül kikristályosodott, hogy elég kevesen leszünk – ami persze relatív. Ahogyan az események többségénél (általánosságban), itt is a jelentkezők töredéke tudott részt venni személyesen, ami sajnálatos, azonban várható végkifejlet volt. Így hárman gyűltünk össze a Moszkva téri óra alatt, ahonnan fél háromkor indultunk el a Normafa felé.

A helyszínről hallott tudósítások – a jégkár, az ónos eső tombolása – egyáltalán nem volt túlzó. Mindenfelé törött ágak, kidőlt törzsek, ágymásnak feszülő tömegek vártak. A látvány szomorú és meglepő, aki arra jár, bizonyára nem gondolja másképp. Egyébként a helyszín nincs messze a Normafa busz-gyermekvasút megállótól, így meg is jegyeztük, hogy a parkoló ideális találkozópont későbbi eseményekhez, amennyiben ragaszkodunk a helyszínhez…

… és miért ne tennénk? Attól függetlenül, hogy most milyen állapotban volt, az kiviláglott, hogy keresve sem találhatnánk jobb helyszínt az Istenek üdvözlésére. Végül egy domb oldalában állapodtunk meg, mivel reménykedtünk benne, hogy az amúgy elég erősen fújó szél talán megkímél minket – és hagyja, hogy meggyújtsuk a gyertyáinkat. Bár ez utóbbi kevésbé sikerült, a szertartás rendben végbement, és úgy hiszem, jól is sikerült. De mivel én vezettem, nem tisztem megítélni, majd a résztvevők kielemzik, ha szeretnék. Magáról a szertartásról most nem írnék részletesen, majdnem az előre megbeszélt menetrend szerint haladt, de látva a tájon végigsöpört pusztulást, a Landvættir üdvözlését előrébb hoztuk.

A szertartás nagyjából fél órát vett igénybe, ki-ki köszönthette az Isteneket, az ősöket és Sunnát a maga módján. Az esemény után visszatértünk a Moszkva térre, ahol már csak ketten folytattunk az estét a Kétlyukú kocsmában beszélgetve az Ászokról, a Vánokról, az Ásatrú helyzetéről és még rengeteg témáról a személyestől a objektívig. Nyolc órakor zártuk le az eseményt.

Ha összegezni szeretném az eseményt, mindenképp elmondhatom, hogy sikeresnek tartom. Bár kevesen jutottunk ki végül a Normafára, a bensőséges és családias hangulatú szertartás kárpótolt minden ilyen jellegű fájdalomért, két remek embert ismerhettem meg. A blót az elvárásoknak megfelelően sikerült, és további találkozókat terveztünk az újévre. Elindult valami, ebben biztos vagyok – és januárban már talán többen szabaddá tudják magukat tenni egy könnyedebb esti beszélgetésre.

Hogy az a…

Egy, az Ásatrúval éppen ismerkedő új tag kérdezte tőlem a fórumon, hogy belefér-e a vallásba, ha nincs germán felmenője. Gyakori téma (sajnos), hogy ki gyakorolhatja az Ásatrút, erre már többféle nézet és irányzat kialakult, ezek értelmezésébe nem mennék bele. A „tiltó” verziók sem annyira bántóak, mint azt az ember elsőre hinné, de én speciel nem vagyok a híve – ha valaki komolyan gondolja, és hajlandó időt és energiát fektetni abba, hogy megismerje, miért ne gyakorolhatná? De a poszt nem erről szól. Hanem arról, ami ez után történt.
Ugyanis előkerült, mi a kérdés kiváltó oka, ami nem más, mint ez a… förmedvény. Ez a gyalázat „Skandináv mitológia” néven szerepel az oldalon, pedig egyenesen megmásítja, átformálja, megerőszakolja az északi mítoszt. Ez a Ríg-ének náci verziója. Az eredeti történet a társadalmi rétegek létrejöttét magyarázza, szó sincs arról, hogy Óðin nemesebb fajt akar létrehozni, Heimdall Ríg néven vonul végig a vidéken, és három gyermeket nemz, mindegyiket különböző tulajdonságokkal. Igen, először a szolgák, majd a szabadok, végül a jarlok – de egyáltalán nincs szó fajokról. Mai szemmel nézve persze ez sem feltétlenül pozitív, de nem is egyedülálló a világban, az régi korokban pedig nem tapadt a sötétebb bőrhöz ennyi mellékjelentés (a portyákról visszatérve, ha délebbről hoztak embereket, azok bőre valószínűleg amúgy is sötétebb volt, de több magyarázatot is találhatunk). Arról már ne is beszéljünk, hogy már régen léteztek emberek ekkor, az eredettörténetről már előzőleg írtam. Az egész szöveg egy orbitális hazugság, mely csak ront az Ásatrú megítélésén, hamis és destruktív, csupán egyetlen céllal született: hogy meggyalázva egy régi szöveget, alátámasszon egy eltorzult, gyűlölet-alapú világnézetet.
És még egy kis adalék a jobb megértéshez: északon korántsem volt olyan merev a társadalmi hierarchia, mint Európa más részein, az átjárás a rétegek között nyitott volt. Ha egy szabad ember nem tudta megfizetni a tartozását, szolga lett, de kis is válthatta magát. Persze azt is érdemes megjegyezni, hogy ennél jóval komplexebb volt a társadalom felépítése, további információk itt.

Összegzésképp: mindig nézzünk utána, ha valamiben nem vagyunk biztosak! Az interneten bárki azt ír, amit akar, úgy torzítja a történelmet, az irodalmat, ahogyan akarja. Nem kell mindent készpénznek venni, amit olvas az ember. Ha hasonlót látsz, inkább kérdezz, ahogyan ez a kedves érdeklődő is tette – mert így van esély a cáfolatra. Egyébként ezek egyre csak mérgezik az Ásatrúról kialakult képet, és nehezítik az előrelépést és a fejlődést. Az Ásatrú nem rasszista, és főleg nem náci. Sajnos vannak olyanok, akik ezt próbálják meg elhitetni a külvilággal… Ez ellen küzdeni kell, és kizárni a populista parasztvakítást.