A szombati találkozó margójára – avagy vendégposzt: egy második beszámoló a találkozóról

A blog történetében először a MÁGyP szerkesztője – akit ValhallaRising néven ismerhettetek meg az oldalon – osztja meg gondolatait nemrég lezajlott tavaszi találkozóval kapcsolatban:

Most szombaton (vagyis április 18.-én) zajlott le az oldalunk (MÁGYP) által szervezett második találkozó, és gondoltam, hogy VaIM-mal együtt én is megosztanám veletek a tapasztalataimat és gondolataimat.

A gyülekező után megindultunk a Normafához, ahova – szerencsére – zökkenőmentesen fel is értünk, dacolva a káoszos Moszkva téri helyzettel.

Fent sajnos azzal a szomorú ténnyel kellett szembesülnünk, hogy a természet ”csataterén” az előbbihez hasonlatos felfordulás uralkodik még mindig, és a legutóbbi találkozóhoz képest nem is változott meg sok minden. Viszont optimistán álltunk hozzá, hiszen az érmének két oldala van: ahogy közeleg a tavasz ”valódi” szele, úgy az istenek – közülük is kiemelve þórt és Freyt – újra megsegítik a föld szellemeit, hogy azok munkájukkal idén is megújíthassák azt a földet, amin mi is élünk.  Ezt az álfok birodalmában különösebben is megtapasztalhattuk, hiszen láthattuk hogyan születik az új élet a kidőlt fák árnyékában, friss cserjék és bimbózó növények formájában. Tökéletes helyszín volt a blótnak.

Maga a szertartás jól sikerült, véleményem szerint. Jó volt a társaság, és nagyon szép gondolatokat halhattam a többi résztvevő szájából is, fenomenális volt érezni azt az erőt, amit ez a blót nyújtott nekünk és a természetnek. Csak remélni tudom, hogy el is jut ez az erő mindenkihez, akinek felajánlottuk áldozati italunkat.

Közéjük tartoznak az istenek, a landvættur-ok, az ősök, illetve végül, de nem utolsó sorban azok az óriások is, akik, az istenek és emberek mellett foglalnak állást, vagy csak egyszerűen a világ szépségét és fejlődését gyarapítják. Márcsak azért is hiszem és remélem, hogy szavunk és gondolataink elhallatszottak oda, ahova szántuk őket, mert a blót folyamán olyan szép és érdekes dolgokat hallottam a résztvevők szájából, amelyek igazán megérdemlik ezt a tiszteletteljes célt.

A szertartás utóprogramja volt a Kétlyukúban tartott beszélgetés, ami szintén kellemes körülmények között zajlott le. Sok újdonsággal ismerkedhettem meg, és a nézetek találkozása egyben az agyamat is jól megmozgatta, ami azóta is pörgeti a gondolatokat és ötleteket.

Egy szó, mint száz, szerintem a második összejövetel is jól zajlott le és sikeres volt, remélem még sok közös blótban lesz részünk, és legközelebb még több embert tudunk elcsalogatni a találkozóra (a mostanin is többen voltunk már, mint az előzőn).

Az persze már csak ráadás, hogy amikor az esemény után még beugrottam a Mammutba, egy LEGO Óđinn és þór tekintett le rám vigyázó szemeivel. Reméljük, hogy a valódi, Ásgarđban élő istenek is gyönyörrel figyelték szombati tevékenységünket.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s